Mindennapi élet

Nyaralás és tánc

A salsa tánciskolák régi szokása, hogy nyáron egy hetes tábort szerveznek. Volt olyan nyár, amikor 8 is volt. Ennek az volt a hatása, hogy egyikre-másikra szinten nem is volt jelentkező.

Persze volt olyan salsa táncos is, aki 3-4-re is elment. Ehhez mindössze pénz kell, és elég szabadidő.

A legjobb táborok a déli parton szoktak lenni, ahol nem kell strandbelépőt is fizetni. Az nyüzsgés is nagyobb azon a partszakaszon.  Áprilisban már aki salsa táborban gondolkodik, befizeti a foglalót. Ezekből tudja a salsa tánciskola, hogy mekkora létszámra számíthat. Mivel időben le kell foglalni a szállást, így időben tudni kell azt is, hogy hány főre számítsanak.

Persze a salsa tábor árát később is be lehet fizetni. Ekkor azonban lehet, hogy drágább lesz. A szervezők árkedvezménnyel próbálják rávenni a résztvevőket, hogy előbb fizessenek.

Egy időben, a salsa tánciskolák fénykorában, annyi jelentkező volt egy ilyen táborra, hogy csak az adott salsa tánciskolákba járókat tudták fogadni. A jelentkezők számának csökkenésével ez a szigor enyhült. Mostanában már pár nappal a tábor előtt is még be lehet fizetni.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!