Mindennapi élet

A barbár azt hiszi, hogy más is az

Egy orosz szélsőséges politikus Ukrajna további feldarabolását javasolta a többi környező országnak.

Ez az ötlet azért volt jó nekik, mert elterelődne a figyelem az oroszokról. Csak a többi nép nem ilyen barbár. Nem fognak szétmarcangolni egy másik országot, államosítani az ott talált javakat tetszés szerint, mert egy ország ezt már megtette. Egy ilyen kérés persze Putyin szájából nem hangozhatott el, kellett hozzá egy szereplő, aki vállalta. Így az ő kijelentéséért Putyin nem vonható felelősségre, de persze nem is határolódik el. Megvárja a reakciókat. Egy próbát megér, gondolta. Ez jó lenne Putyinnak, mert nem lenne Ukrajnának ereje szembeszállni az összes országgal. Egy ilyen ügy már világháborút jelentene…

Ukrajna pedig lép egyet. Atomfegyvert fog gyártani, ha már a szerződést úgyis megszegték, akkor ő is megteheti.

Az oroszok agya erre van ráállva, ami fegyverrel megszerezhető, azt meg is szerzik. Nem csoda, hogy robbantgatják őket a csecsen merénylők. Aki eddig nem tudta volna, a Krím-félsziget ügye óta tudja, hogy megérdemlik. Nagyon is.

Aki látta az orosz bejelentéseket, felvillanhatott benne az észak-koreai felvételek. Mindenki egyenruhában, egyenes tartással, mereven ül. Ott senki se gondol másra, nincs ellenzék, nincs rendzavarás, csak a statiszták. Nincs ellenvélemény, nincs demokrácia.

Az atomerőmű ürügyén persze nem illik majd Orbánnak visszautasítaná Kárpátalja visszaszerzésének lehetőségét.

 

Az orosz húsgyalu

Putyinból kiváló Hitler lehetett volna. A rendszere ugyanúgy működik, mint a németeké. Központosított diktatórikus hatalom, erőszakos meggyőzés és hódítás.

Nem véletlen, hogy az oroszok az EU társulási szerződés előtt rohanták le Ukrajnát. Csak jobb egy védtelen kis porfészket legyalulni, mint az EU-ba belekötni. Egy lépéssel előbb járt, és jó pénzért elintézte, hogy ne gondolkozzanak sokat a csatlakozás kezdeményezésével.

Ukrajna hiába vár azonban segítséget.

Az oroszok a földdel együtt ellehetetlenítették, hogy ez EUnak egy újabb kőolajmezője legyen. Így már nem lesz az EUnak hozzáférése a tengeri kőolajmezőkhöz. A sugárszennyezett vidékekre nem tart számot. Neki elég egy kis gazdag darabka, Ukrajna kincstára… Ezek után már tényleg nem maradt semmi Ukrajnának, csak Csernobil.

A sietség azért is volt fontos, hogy a nyugati eszközöket is megszerezzék. Gyorsan mindent államosítottak, ami kellett nekik. A tatárok földjeit, házait, az olajfúró tornyokat, a bankokat a pénzükkel és mindent, amiért más megdolgozott. Ez “jár” neki, mint  2. világháború után. Akkor is járt minden, ami megtetszett nekik. Járt a pénz, a kincs, egy kiadós gruppen szex a szembejövő szép magyar nőtől… Lopni sokkal jobb üzlet, mint megdolgozni érte. És a lopást még államilag támogatják is. Perelnének? Az oroszoktól? Szarnak a perre. Nem fizetnek semmit. Amit elvettek az az övéké, örülj, hogy gyári lyuk van a seggeden nem pedig egy AK47-es által ütötté.

Ukrajna és a nagy orosz Anschluß

Az oroszok megtették, amit terveztek. Egy vacak sziget miatt nem rúgták volna fel a nemzetközi kapcsolatokat. Ez a hely azonban számos lehetőséget tartogat számukra. Durva agresszió helyett meggyőzték a tartományi vezetőt, hogy pénzért vagy az életéért cserébe vezényelje le az eseményt. Ennek érdekében egy névszavazás meghamisítása már semmiség. Ehhez kellett, hogy az oroszok biztosítsák a nyugalmat, nehogy a megfigyelők előtt kiboruljon a bili. Így lehet 128%-os a szavazáson való részvétel, azok helyett is lett szavazat, akik nem mentek el.

Mondanom se kell, hogy ez is korrupció volt. Van az a pénz, amiért egy Orbán is eladná Magyarországot az oroszoknak. Ha az elnök nem akarta lelövetni magát, akkor levezényelt egy csatlakozási színjátékot.

Hogy ennek miért örül a tőzsde, érthetetlen. Ez olyan, mint amikor a nácik elvitték a zsidókat.  És végig nézték az emberek, örültek, hogy nem épp őket. Örültek. Azután már bárkit elvittek, aki nem tetszett. Akkor nem örültek, s már nekik is volt félnivalójuk. Senki se merte szitává lőni a németeket, ők voltak felkészültebbek. Most az oroszok.

Néhány bárgyú nép pedig elhitte, hogy majd nem kell nekik az atomfegyver…. Nem csodálkoznék, ha Ukrajna a nemzetközi megállapodás felrúgása miatt elkezdene atomfegyvert gyártani újra. Az oroszok persze lebombáznák, mint az iraki célpontokat az amerikaiak. Senki és semmi se védi meg Ukrajnát, de a többi ország is folyamatos veszélyben van. Az oroszok délfelé is állandóan háborúznak. A végleges kiirtásuk pedig lehetetlen. A szegény krími tatárokat pedig szétlövik, pedig csak tévét akartak nézni békében…csak rossz földrészen…

Annak idején voltak, akik nyaltak Hitlernek, most is vannak, akik Putyinnak nyalnak. Van különbség a kettő között?

Tény, hogy világbéke sohasem lesz. Az olaj körül állandó háborúk lesznek. Mindenki egyenlő, de a gazdagabbak még inkább. Az olaj gazdagság, kifogyása előtt pedig az élet. Mert ki fog fogyni. Addig pedig maximális tartalékra kell törekedni. Így az amerikaiak is nyomultak már olajországokban, most az oroszok.

Atomfegyver nélkül nem lehet megállítani őket. De talán azzal se. Mit ér, ha az egész világot megmérgezzük az atommal? Ilyen hülyék is csak az emberek lehetnek, de a kapzsiság mindenre képessé teszi őket.

Kemény évek jönnek még Ukrajnában, a nekik szánt EU-hitelt ott senki sem fogja visszafizetni….egy lerombolt, legyilkolt ország nem lesz képes rá.

 

Olvasnivalók:

http://www.portfolio.hu/gazdasag/nem_akarja_feldarabolni_ukrajnat_putyin.196660.html

http://www.vg.hu/kozelet/politika/alairta-az-orosz-parlament-a-krimi-csatlakozast-423779

Villamos motorok fafeldolgozókban

A fafeldolgozókban (férészüzemek, ajtó-, ablak-, parketta-, bútorlap-gyártók, stb.) működő villamos motorok állórészének hűtőlamellái közé berakodó por károsíthatja a motort. A villanymotor hőleadó felülete így jelentősen csökken, ezzel együtt a motor hőmérséklete megemelkedik. Ha a tekercs szigetelése nem képes ezt a hőterhelést elviselni a villanymotor képes leégni.
A felület rendszeres tisztítása feltétlenül fontos.

 


http://kupkerekes-homlokkerekes-lapos-csigahajtomu.service.lc
http://hajtastechnika-automatizalas.profis.info
http://villanym0t0r-hajtomu.service.lc
http://csigahajtomu.service.lc
http://hajtastechnika-automatizalas.service.lc

http://bit.do/Elektromotory-trifazovy-asynchronni-motory-export-cz-sk-ro-hu-si-cr
http://bit.do/Elektricke-trifazovy-asynchronni-motory-export-cz-sk-ro-hu-si-cr
http://bit.do/Elektricky-trifazovy-asynchronni-motory-export-cz-sk-ro-hu-si-cr
http://bit.do/villanymotor-hajtomu-raktarrol
http://bit.do/olcso-villanymotor-hajtomu-raktarrol
http://bit.do/moll-motor-kepviselet-villanymotorok
http://bit.do/driveexperts-hu
http://bit.do/mollmotor-hu
http://bit.do/moll-motor-hu
http://bit.do/moll-motor
http://bit.do/mollmotor
http://bit.do/mollmotorok
http://bit.do/moll-motorok
http://bit.do/moll-motor-vasarlas
http://bit.do/mollmotor-vasarlas
http://bit.do/moll-motor-ausztria
http://bit.do/mollmotor-ausztria
http://bit.do/elektromotory-cz

http://moll-hajtastechnika.shop.co
http://moll-hajtastechnika.profis.info
http://moll-hajtastechnika.hu.kg
http://moll-hajtastechnika.ma.gp
http://moll-hajtastechnika.hu.gp

http://MOLL-M0T0R-VILLANYM0T0ROK.shop.co
http://MOLL-M0T0R-VILLANYM0T0ROK-hajtastechnika.hu.gp
http://MOLL-M0T0R-VILLANYM0T0ROK-hajtastechnika.hu.kg
http://MOLL-M0T0R-hajtastechnika.profis.info
http://MOLL-M0T0R.shop.co

http://driveexperts.de.cm
http://driveexperts.info.cm
http://driveexperts.dr.ag
http://driveexperts.hu.gp
http://driveexperts.hu.kg

http://dobra-cena-snekove-prevodovky-na-sklade-elektricky-prodej.cz.gp
http://levny-snekove-prevodovky-na-sklade-elektricky-prodej.cz.gp
http://elektricky-opravy-vinuti-loziska-prodej.cz.gp
http://levny-snekove-prevodovky-elektricky.cz.gp
http://levny-snekove-prevodovky-na-sklade.cz.gp

Csalók, kémek, telefongyártók és az atomerőmű

Azután egy évvel, hogy Ön vett egy mobil telefont, hirtelen elromlik. A kijelző nehezen érzékeli az érintéseket, az app-áruház pedig nem működik, nem tud friss programokhoz jutni.
Mi történhetett?
Elviszi a szervizbe, ahol azonnal megjavítják egy szoftverfrissítéssel. Tájékoztatást nem kap, hogy mi romlott el rajta. A szoftverfrissítés után az érintőkijelző újra remekül érzékel. De eltelik egy újabb év, és a készülék ismét azonos hibát prdukál.
Mi történt?

A csalás nemzetközileg is jól működik. A lényeg az, hogy az ember ne gondoljon arra, hogy átverték, csak fizessen folyamatosan.

A mobil telefon szoftvere csodákra képes. Nem csak a kiszolgálásban, de egyéb módon is felhasználható. Egyik megoldás az, ha a szoftverbe olyan megoldást telepítünk, ami töröl, vagy fontos részeket megváltoztat, átnevez. Ebben az esetben a telefon használhatatlanná válik. Amikor elviszik a szervizbe, a szoftverfrissítés dátumát is berögzítik. A feltelepített szoftver ismét vár egy hosszabb időt (újabb évet) és ismét akcióba lép. A tulajdonos ismét viheti a szervizbe. Ki gondolna arra, hogy a telefon önmagát képes tönkretenni, hogy a szervizek révén újabb bevételt termeljen a már egyszer eladott készülék. Kevés az a felhasználó, aki a telefon szoftverét át tudja nézni, és megtalálni a benne elrejtett időzített bombát. Éppen ezért jól működik ez a módszer. Szinte senki sem fog rájönni a csalásra. Egy jó csaló így csinálja.

Az LG telefonok tulajdonosai már tapasztalhattak hasonló jelenséget.
Amikor egy híradás arról szólt, hogy az okos tévé információkat küldött akkor is, amikor annak kikapcsolását állították be, felmerül a gyanú ismét. Az okostévébe is lehet időzített szoftverbombát elhelyezni. A gyanútlan felhasználó megveszi a kissé olcsóbb telefont, de 1 év múlva (a garancia letelte után) jönnek a meghibásodások. (Addig ugyanis ingyenesen kellene javítani. Azután viszont pénz lehet kérni.)

Az okoskütyük tehát az interneten képesek információt küldeni a gyártónak. Ilyen információ lehet maga az üzenet, a jelszavak, képek, telefonszámok, stb… Emellett persze időzített szoftverbomba is elhelyezhető bennük.

Az ipari automatizálásban évek óta elterjedt megoldás a távfelügyelet. Ekkor a rendszerről interneten szereznek információt, programokat írhatnak át, törölhetnek, installálhatnak. Miért ne működhetne ez okostelefonokon is.
Azaz a gyártó minden okostelefonhoz hozzá tud férni, ha akar.

Ez pedig annyit jelent, hogy a telefonban tárolt email-jelszók immár nyilvánosak. Nincsenek sem magán- sem üzleti titkok.
A telefongyártók éppen olyan kormánybarátok, mint email-szolgáltatók. Ahogy a Google és a facebook is kiadja kormányának a fiókok elérhetőségét, így a mobiltelefon szolgáltatók is megtehetik ezt. Amit pedig meg lehet tenni, azzal élnek is.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy minden cég ilyen kétes célokkal is gyártja az okoskütyüket. De vajon melyikben lehet megbízni?

Lám, az összefoglaló után egy hír is megjelent: http://privatbankar.hu/fogyaszto/gagyi-telefont-vettel-mindenedet-ellophatjak-269799

És akkor jön az orosz atomerőmű. Mennyire megbízható az orosz fél? Be fog-e tudni avatkozni az atomerőmű működésébe? Tud-e hibákat létrehozni, aminek a javítása ügyében csak őket lehet megkeresni? Ami először kedvező, azért később keservesen megfizethetnek. És pont az oroszok ne élnének ezzel a lehetőséggel, ha megtehetik? Melyik lesz a helyi szevizcégük, a Közgép vagy más Fidesz közeli? Az időzített szoftverbombák egy nyereségesnek tűnő beruházást is lassan veszteségessé tudnak tenni. Innentől kezdve a oroszok számára nettó befizetők leszünk. Csak röhögnek rajtunk, bárgyú népen. Senki se tüntet, nem ragadunk botokat, elhisszük az alá nem támasztott “előnyöket”. Nem csoda, hogy simán lerohantak az oroszok annak idején. Gátlástalanul erőszakolták a nőket, vitték el az élelmiszert, a műtárgyakat, a kincseket. Mi képtelenek vagyuk megvédeni magunkat. Az idegenektől és a politikusoktól is. Csak a Jobbik hirdeti a politikusok elszámoltatását.

Az oroszok nem mentesek a korrupciótól. Vagy lefizetik egymás, vagy plutóniummal megmérgezik, vagy csak valaki az utcán lelövi. Nem cicóznak. Egy ilyen méretű beruházás is bűzlik, ha még csak nem is versenyeztettek meg kevésbé korrupt cégeket. És ha már valami bűzlik, akkor a politikában már lehet tudni, hogy a valóság annak többszöröse.
Gondoljunk csak bele. Egy 8md dolláros üzletből 1 md dollár megy Putyinnak. 1 md megy a pártkasszába egy orosz cégtől, 1 md dollár pedig orosz bankokban lévő magyar politikusakhoz köthető bankszámszámlákra. Mindenki jól jár, aki benne van. Ez az évszázad üzlete. Csak a baj, hogy 9millió lakos is benne van, akik csak a fizetésben érintettek. 🙁

Egy biztos, amit meg lehet tenni, azt meg is teszik. Nem mindenki, de akinek erre hajlama van, nem fog ellenállni. Az okostelefonok és okostévék trükkjei semmik egy atomerőműéhez. Egy rossz szó esetén az oroszok le tudják állítani szoftverbombával, amivel megbéníthatják az országot, és rendszeresen előre nem kalkulált költséget okozhatnak nekünk, maguknak pedig nyereséget. Hiba egy ilyen kritikus szituációban más kezéből enni, főleg, ha megbízhatatlan.

Nesztek. Ezt kaptátok. És a tények sohasem látnak napvilágot, mert az atomerőmű üzleti folyamatai nem nyilvánosak. A veszteségek sohasem tudódnak ki. Hogy jó üzlet lenne az atomerőmű? Csak a pártkatonáknak és Putyinnak.

háztartás

A háztartásban számos villanymotor előfordul. Villanymotor van a mosógépben. Ez forgatja meg a dobot. Ez a legnagyobb talán a háztartásban, akár fék kilowattos is lehet. Szerencsére az új gépekben ritkán mennek tönkre, mert hővédelemmel rendelkeznek.
A villamos motor szigetelése azonban ereszthet, és a csapágy is elkophat, így a végtelenségig ezek sem tartanak ki. A javításukra számos motorotercselő cég alakult, akik a mosógép villanymotorját is szívesen megjavítják.
A mosógép villanymotorját kapcsolóval indítjuk. A mosógépben lehet kétsebességű villanymotor is, de lehet szabályozható is.

Kínai szájvíz

3 dl szájvíz ára  500ft… De miért? Persze, hogy nem kerül ennyibe, csak a márka teszi.  Azonban éles különbség van az olcsó szájvizekhez képest… Az Auchanban olcsón árult 500ml-es  szájvízet. Itthon fedezetm fel az első használat után, hogy made in china. Ebben az esetben ez bajt jelent…. A new MEDEX sensor total szájvízet nem ajánlom kipróbálásra sem. Lehet, hogy nem is szájvíz, hanem szélvédőmosó folyadék. 400 ml kék löttyért 200 Ft is sok. Az íze rettenetes. Ami pedig utóízként benne marad, elviselhetetlen. Az utóíz leginkább arra hasonlít, ami egy használt autógumi szétrágása után maradhat a szájban. Kissé kátrányos, rossz. A fogaimat nem marta még szét, de használat után azonnal tiszta vízzel is öblögetek, hogy minél kisebb legyen a rossz.

Az oroszok

Az oroszok mindenütt ott vannak. Itt vannak Pakson, és ott vannak a Krím félszigeten Ukrajnában. Mindenki tudja mit jelent ez manapság. Ahol az orosz, ott a pénz. A Krím félsziget energiamezői miatt szívesen leszelnék maguknak ezt a darabot. Nem véletlen, hogy az egész hadsereg felvonul a határnál. Majd Ukrajna azt veszi észre, hogy az olajtermelés nagy része eltűnt, de háborút emiatt mégsem indíthat. Ha az amcsik lenyúlhatták Kuvait olajkészletét, akkor miért ne tehetnék meg ezt az oroszok Békefenntartás címszóval? Kifizesse a meg nem rendelt szolgáltatásukat? Persze Ukrajna. Ha nem fizeti, akkor elveszik. És miért is fizetné… Ehhez azonban nem lesz elég Klicskó ökle.  Az USA pedig nem fog beavatkozni, ez túl kritikus szituáció. Majd csak biztató szavakat küld. Az EU sem keresi a bajt. Majd az idő mindent megold. (Vannak, akik még így látják: hvg.hu/gazdasag/20140317_Ki_nem_talalnank_miert_kellett_Putyinnak)

Szerintem Kárpátalja is szívesebben tartozna ismét Magyarországhoz. Persze nekünk meg mire kellene egy újabb visszamaradott , fejlesztendő régió. Nehéz helyzet.

Paks se jobb. Az orosz gazdaság híres a korrupcióról, aki nem elégg az, azt lelövik, vagy eltűnik. Nem kell mindent pénzzel megoldani. Gondolja valaki azt, hogy egy paksi szerződésnél nem csúszik félre egy-kélt milliárd? Naná, és majd orosz bankszámlákon vagy a pártkasszában landol. Mert ez a korrupciógazdag országokban szokás. Talán 2-3 milliárd is másfelé vándorol. 1 megy az orosz félnek a szíves közreműködésért, 2 meg a magyar félnek a versenyhelyzet kizárása miatt. Így a magyar állapolgárokon kívül mindenki elégedett. Akik persze ezt megfizetik, már aláírták erről a döntést.  A nyereség persze csak álom. 50 év múlva majd kiderül, hogy bukás volt az egész, ha még emlékszik is rá valaki. A nyersanyagok ugyanis külföldről hozzuk. Ezért az oroszok annyit kérnek, hogy ne legyen olcsó az áramunk. Ezek után horribilis összegért viszik el a hulladékot. Így pedig már veszteségbe is fordul. A GDP növelő hatásról pedig bármit lehet hazudni. Ez ugyanis nem hazugság, csak elszámolás…

Magyarország korrupció tekintetében kommunista maradt. Az osztrák határon túl még mindig nyugat van. És azt is marad. Aki kivándorol, érezheti, hogy tisztább lett. Megszabadul a kormány által ránkborított korrupciós szennytől. És nem kell látni a kormány kaján, kéjes mosolyát, amivel csak megerősítik, hogy átvertek.

És még van több ilyen szerződés is a fiókban. Amint bukásra ítélik őket az emberek, hirtelen aláírnak a lemondás előtti nap pár szerződést. Ahogy Deutsch Tamás is csinálta, amikor a Puskás Stadion beléptető rendszerét még pakolás közben aláírta. Amit később nem használtak fel…

Senki sem kérdezi, hogy kérünk-e belőle. Ez jár nekünk már 100 éve, itt így szokás. Orosz módra.

 

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!